Reméltem, hogy az én gyerekeimnek nem lesznek ilyen emlékei

„Ma délután Pestről jöttem fel kerékpárral a Várba, hogy megnézzem, mikor fognak nyílni a díszcseresznyék a Tóth Árpád sétányon. (Spoiler: még nem nyílnak, de holnap reggel kiteszem a képet a virágbimbókról). A Dísz tér előtt, a Hunyadi János út torkolatánál megállítottak, se bicajjal, se gyalog nem lehetett a Dísz térre menni, a teli BKV busz is ott vesztegelt. 

Pedig le lehetett volna úgy is zárni a teret, hogy zavarás nélkül ki tud hajtani a delegáció a Színház utcából, de a gyalogosok és a kerákpárosok mégis el tudnak menni a Tárnok utca felé. Az is lehetett volna, hogy csak akkor állítják le a forgalmat, amikor tényleg indul a delegáció (a mobiltelefonok korában ez nem jelenthet gondot). De nem.

Az egyik rendőr ráadásul erőszakos hangnemben, tegezve ripakodott rá mindenkire (turistákra, idősekre stb.), ha a tér felé akart menni. Úgy éreztem magam én is, meg a többiek is, mintha bűnözők lennénk, úgy kiabált velünk. Pedig senki nem adott erre okot. Hozzá kell tennem, hogy a jelen lévő rendőrök egyébként udvariasak és korrektek voltak, csak ez az egy viselkedett méltatlanul.

Az egész helyzet arra emlékeztetett, amikor gyerekkoromban a családdal átutaztunk Erdélyen, és megállították az úton az autókat, mert majd valamikor Ceausescu elvtárs erre fog repülni helikopteren. Órákon át álltunk, senki se (a rendőrök se) tudta, hogy meddig lesz a lezárás, mikor repül a fő ember. Gyerekek, családok, idős emberek tömegei álltak autóikkal étlen-szomjan, teljes bizonytalanságban a forró, napsütötte országúton hosszú órákon át. 

Reméltem, hogy az én gyerekeimnek nem lesznek ilyen emlékei...

Nevetséges, hogy minden ilyen delegáció esetén leszerelik a kerületben az utcai hulladékgyűjtőket, lehegesztik az aknafedlapokat, megtiltják a parkolást és hosszú időre az utcán aszalják a gyalogosokat.”

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán